Mindenki tapasztalta már életében legalább egyszer, hogy ellenállhatatlan vágyat érez a chips, a csokiszelet vagy a hamburger után, még akkor is, ha jóllakott.
A gyengeségért magunkat hibáztatjuk, akaraterő hiányára vagy elrontott étkezési szokásainkra írjuk – számol be a tudósítója.
Arra azonban kevesen gondolnak, hogy ez a sóvárgás talán nem is erkölcsi hiba, hanem egy jól körülhatárolható kémiai folyamat, amit az élelmiszergyártók megtanultak a saját céljaikra felhasználni. Az élelmiszeripar már régóta és sikeresen alkalmazza a tudományt, hogy az élelmiszereket minél vonzóbbá, és ami még fontosabb, függőséget okozóvá tegye.
Fotó:
Az úgynevezett „boldogságpontról” beszélünk – a só, a cukor és a zsír tökéletes kombinációjáról, amitől az agyunk megőrül. Ez a keverék ugyanazokra a receptorokra hat, mint egyes kábító hatású anyagok, kiváltva a dopamin felszabadulását és a vágyat, hogy újra és újra megismételjük az élményt.
Ashley Gearhardt professzor a Michigani Egyetemről egy hatalmas vizsgálatot végzett, amelynek eredményei sokakat megdöbbentettek. Kiderült, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek valóban függőséget okoznak, az elvonási tünetek az elvonási tünetekhez hasonlóak: ingerlékenység, szorongás, kényszeres vágy, hogy inkább az adott terméket együk, mint valami mást…
És a lista élén nem a házi készítésű piték, hanem a feldolgozott élelmiszerek állnak: pizza, csokoládé, chips, keksz és üdítő. Ebben a függőségben különleges szerepet játszik a só, amelyet ipari méretekben adnak hozzá szó szerint mindenhez, még az édes pékárukhoz is.
A só fokozza az ízeket, elfedi a nyersanyagok hibáit, és ami a legfontosabb, szomjúságot kelt, ami arra kényszerít, hogy még több italt vegyünk. Emellett blokkolja a természetes jóllakottsági jeleket is, így akár egy egész csomag chips-et is megehetünk anélkül, hogy észrevennénk.
Gyakran azt gondoljuk, hogy a finom dolgok iránti szeretetünkről van szó, de a probléma ennél sokkal mélyebb. A gyártók milliókat költenek arra, hogy a termék textúrája tökéletes legyen: egy chipsnek el kell olvadnia a szánkban, egy csokiszeletnek pedig szépen kell ropognia.
A rágást nem igénylő és gyorsan eltűnő ételek becsapják az agyat, hogy ne küldjön időben teltségjelzést. Ismerem azt az érzést, amikor ebéd után kinyitsz egy kis csomag sós ételt, „csak hogy kényeztesd magad”, és tíz perccel később rájössz, hogy a csomag elfogyott, de az éhségérzet nem múlt el.
Ez nem a nevelés hiánya, hanem biokémia: a zsír és a só keveréke blokkolta a receptorokat, és az agy többet követel, figyelmen kívül hagyva a tényleges kalóriaszámot. Mit lehet tenni ellene?
A tudatosság az első lépés a szabadság felé. Ne hibáztasd magad, és kezdd el olvasni a címkéket: ha egy terméknek több mint öt összetevője van, és ezek fele ismeretlen számodra, akkor valószínűleg egy élelmiszergyógyszerrel állsz szemben.
Cseréld le valami olyanra, amit a természet teremtett, és meg fogsz lepődni, milyen gyorsan elmúlik ez a kényszeres sóvárgás, amikor a tested rájön, hogy már nem kémiai ízekkel csapják be.
Olvassa el még
- Mennyi vizet kell inni valójában: cáfoljuk meg a két liter mítoszát
- Miért van szükségünk méregtelenítő diétákra, amikor a szervezet tudja, hogyan tisztítsa meg önmagát: az igazság, ami miatt a marketingesek fogynak?
